Új módszert talát ki Zynga, annak érdekében, hogy napi 24 órából legalább 25. itt üljünk és farmozzunk. És ezt a kijelentésem minden rosszindulat nélkül teszem, kizárólag a tényekre alapozva. Mert hát lássuk akkor a módszert: akarsz szép fákat és ritka állatokat coinsért??? Majd mindenkinek felcsillan a szeme erre a kérdésre, hiszen ezeket a drágaságokat általában kemény farm cashért lehet csak megvenni. És itt jön a csavar, elhúzzák a mézesmadzagot az orrunk elől, de azt elfelejti megemlíteni, hogy ennek ám komoly ára van, méghozzá, a mestertábla, vagyis az adott állatból vagy fából el kell érni a 3 csilagot. A módszer zseniális, hiszen ahoz, hogy megvehesd a következő fát vagy állatot, igencsak keményen kell melóznod, még több élőhelyet és orchardot kell építened, pakolgatnod kell őket, aratni, hogy minél hamarabb meglegyen a tábla.
Tehát a lényeg : a marketben megveheted az első fát és állatot, coinsért. Aztán megszerzed a 3 csillagot belőle és máris veheted a következőt és ez így fólytatódik. Igen ám, de ha megnézi az ember, hogy mennyiszer kell aratni, hogy meglegyen a mestertábla, már nem is tűnik annyira nagylelkűnek Zynga gesztusa, mert még a fákat azt pakolgatja az ember, de az állatokat, nagyon macerásnak tűnik a dolog és eléggé nehezen kivitelezhetőnek.
Az állatok :
Az aratási táblázatok.
Fák
Állatok
Köszönet a képekért a Farmvillecool oldalnak és szerkesztőinek.
Csak annyit jegyeznék még meg, hogy felköthetjük azt a bizonyos gatyát, ha az összes állatot és fát szeretnénk beszerezni.
Sziporka



















































Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.