
Őszintén szólva nem vagyok a legjobb véleménnyel Zyngáról, de azt értékelem, hogy különböző jótékonysági akciókkal próbál segíteni az arra rászorulókon, főleg a gyerekeken. A World Food program részeként Mi is részesei lehetünk eme kezdeményezésnek, mindössze 12 Farm Cash elköltésével, ugyanis, ennyibe kerül a Caring Tree, amelyet megvásárolhatunk. Az ebből származó bevételek 70% Zynga a World Food Programnak adja, a maradék 30% pedig a Facebookot illeti, a játékospostok megjelenítése miatt, Zygna 1 centet sem tart meg magának a bevételből. A program Június 24. ( nálunk kb ma estére várható, az időeltolódás miatt) és Július 30. között tart. Ez azért lényeges, mert a megvásárolt Caring Tree aratható 24 óránként. Az aratással emelhetjük a fát magasabb szintre és különböző szintek elérése után ajándékot is kapunk. A maximális szint eléréséhez 30 aratás szükséges, amelyre mindössze 37 nap áll rendelkezésünkre. Aki tehát szeretne a programban részt venni, annak javaslom, vegye meg a fát ahogy megjelenik, mert kár lenne lemaradni a jutalmakról :)




Tehát, ahogyan már említettem, aratással lehet a fát magasabb szintre emelni és az érte járó jutalmakat beszerezni. Egy-egy szint eléréséhez többszöri aratás szükséges.
Caring Tree szint
|
Jutalom
|
Aratások száma
|
1
|
0
| |
alap
|
||
2
|
![]() |
7
|
Puppy Wagon
|
||
3
|
![]() |
7
|
WFP Stallion
|
||
4
|
![]() |
7
|
Mixed Green Salad Tree
|
||
5
|
![]() |
7
|
Pegacorn of Plenty
|
||
6
|
![]() |
2
|
Strawberry Milk Cow
|
Lola
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.